Javasoljuk és kérjük, hogy elsősorban a családban, a rokonságban (pl. a szintén otthon lévő egyetemistákkal; ismerős szülők közösen; szomszédok közösen/felváltva) próbálják meg a gyermekeknek a felügyeletét megszervezni, lehetőség szerint nem a nagyszülőkre bízva, hiszen a járvány szempontjából az idősek minősülnek leginkább veszélyeztetettnek. Ha a gyerekek felügyelete akadályba ütközne, kérjük, jelezzék az iskola felé. Ebben az esetben kiscsoportos gyermekfelügyeletet szervezünk a számukra. 

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy kerülendő a gyerekek nagyobb csoportban történő felügyelete, nagyobb csoportokban történő találkozása és közös programokon való részvétele.

A hétfői étkezést lemondottnak tekintjük. Kérjük, hogy aki az étkezést mégis kéri, jelezze felénk, hogy időben tudjunk egyeztetni az önkormányzattal arról, hogy az ebédet milyen módon tudják átvenni, megkapni.
A jövő héttől áttérünk a digitális oktatási formára, melynek részleteiről a módszertani útmutató megjelenése után fogjuk Önöket és a gyerekeket tájékoztatni.
Kérjük, kísérjék figyelemmel az iskola honlapját, ahol a legfrissebb információkat közöljük.
Együttműködésüket és megértésüket köszönjük!

Egészséget, türelmet és kitartást kívánunk Mindenkinek!

Az iskola vezetősége

Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült